Jelentem Menőmanó tökéletesen meggyógyult és ennek tanúbizonysága, hogy mióta nem fáj a torka, azóta be nem áll a szája! Mivel becsületes munkás emberek vagyunk, így a nagyszülőké a szerencse, hogy egész nap manóval lehetnek, nekünk pedig este gondosan és pontosan beszámol minden fontos eseményről. Ha nem a beszélgetésé, akkor az autóké a főszerep (lévén hogy fiúgyermek...), amiket persze meg is kell személyesíteni. Kicsit néha belefáradok abba, hogy elvékonyított hangon egy kicsi kék autóval berregjek és egy másik (manó által megszemélyesített) kamionnal társalogjak az esőről, viharról és mennydörgésről, de kitartó vagyok és szívós. Nem adom fel! Fiam meg sajnos mégúgyse...
Nem tudom ki, mennyire tudja, de az ilyen szerepjátékokon keresztül nagyon sokmindent feltudnak dolgozni a kislurkók, ugyanis kijátszák magukból. Nyilván még 2,5 évesen nem tudják úgy elmondani a dolgokat, félelmeiket, érzéseiket mint az idősebb gyerekek és a felnőttek, viszont tökéletesen el tudnak játszani ezekkel. Nálunk teljesen bevált módszer! Az eső és a vihar elleni félelmen most dolgozunk, de az eredmény már látszik, hiszen legutóbb már nem félt, amikor az ég dörgött. Persze Micimackónak is hála és köszönet, hiszen ebben a mesében hangzott el az általunk igen gyakran használt mondat: "a mennydörgés az égen cikázó villámok hangja". Ez aztán olyan játékosan hangzott manónak, hogy megtanulta és azóta ha vihar van, mindig mosolyogva elmondja...
